+36 30 920 9437 birds@brandbirds.hu

Építs erős márkát!

BrandBirds márkaépítő Workshop

2017. június…, Budapest

Egész napos workshop, ahol közös munkával végre megszilárdítjuk a márkád alapjait.

Annak ellenére, hogy tudatosan építettem fel a szolgáltatásaimat, és igyekeztem a célcsoportot is jól meghatározni, komoly előrelépést jelentett, hogy végig gondoltattátok velem a szolgáltatások egymásra épülését, azt, hogy melyik a top termék és melyek a belépő termékek. Így az egész eladási folyamatot és a fókuszálást is újra kellett gondolnom. A ciklikus tervezésre és a célállításra én is nagy hangsúlyt helyezek a szervezetfejlesztés során, ezért jó volt látni, hogy a brandépítés is erősíti a cégfejlesztésnek ezt a szakaszát.

Narancsik Ágnes

oktatásfejlesztési és szervezetfejlesztési szakértő, Devecon Bt.

Még nyomokban sem emlékeztetett a “csak be karjuk szedni a pénzt, aztán menjetek Isten hírével” attitűdre. Figyeltetek ránk az első perctől az utolsóig, alaposan megtervezett volt minden lépésetek. Most, hogy Robi e-mailben is jelentkezett, plusz infókat, mankókat igyekezett adni, valamiért a márkapercepció ugrott be, jelesül: jó érzésekkel gondolok a cégetekre, ha úgy tetszik, a elköteleződtem a Brandbirds irányába.
Falussy Péter

Már magában az brandépítés, hogy meséltem Robiról valakinek, aki egy kis gondolkodás után imígyen azonosította: -Jaaaa, az aki mindig a saját céglogós ingjében jár? (És közben ráutalóan dörzsölgette a saját gallérját.) 🙂

Tóth Adorján

ügyvezető, Business Management Hungary

Nagyon jó volt a workshop, köszönöm! Egyetlen hátránya, hogy az eddig sem rövid teendőim listájára még jó pár új tétel felkerült… 🙂
Amit még meg kell vallanom, hogy eddig a brand építést nagyvállalati huncutságnak tartottam és el sem tudtam képzelni, hogy akár mikrovállalati szinten is lehet márkát építeni. Robi és Kata azonban egy rakás olyan eszközt és szempontot adott, amelyekkel egy rendkívül korlátos büdzsével rendelkező mikrovállalat is sikerrel építheti fel a saját márkanevét.

Polló László

középvállalati tanácsadó, Effectsys

Miért van a workshop?

Molnár Kata Orsolya, a Birdie Communications társtulajdonosa és Mészáros Róbert, a Látványügynökség alapítója, évek óta tevékenykedünk a branding és a marketing területén tanácsadóként és kivitelezőként. Ügyfeleinkkel dolgozva azt tapasztaltuk, hogy sokszor az elmélet idő és energia hiányában nem válik gyakorlattá. Emiatt hívtuk életre a BrandBirds márkaépítő workshopot, hogy lehetőséget adjunk számodra, hogy nyugodt körülmények között dolgozhass saját márkádon – két tapasztalt tanácsadó személyes segítségével.

Z

A márkaépítés csak a nagyok kiváltsága?

Sokan úgy vélik, a márkaépítés csak a nagyvállalatok számára megengedhető luxus, nekünk viszont meggyőződésünk, hogy olyasmi, amit már akkor érdemes elkezdeni, amikor az ember kezdő vállalkozóként az első lépéseket teszi egy új termék vagy szolgáltatás bevezetésére. A branding finomítja a célok kitűzését, segít jobban megismerni a célpiacot és határozottan támogatja az eladást is. A márka együtt fejlődhet a vállalkozással; a kezdetekkor erre fordított energia a későbbiekben sokszorosan megtérül.

Nézd meg, milyenek voltak az előző workshopok

Helyszín, időpont

Helyszín: Cosmic Latte szaloniroda (Budapest, XI. Bartók Béla út 79. félemelet 1.). Térkép itt.
Kellemes hangulatú és igényes helyszín, nagy asztalokkal és TV-vel.

Időpontok: 2017. június…

Catering

Nem engedünk a minőségből az ételeket-italokat illetően sem, meglepetés falatokkal várunk egész nap. Tartunk külön ebédszünetet is, a közeli éttermekben tudsz ebédelni.

A friss, egészséges és eszméletlen finom falatokat a GasztroAmazonok biztosítják (imádjuk őket!). 🙂

Trénerek

  • Molnár Kata Orsolya (Birdie Communications)
    újságíró, kommunikációs szakember
  • Mészáros Róbert (Látványügynökség)
    grafikus, látványügynök, kreatív marketing stratéga

Szeretnél többet megtudni rólunk? Olvass rólunk részletesebben itt!

Mennyibe kerül?

A kellő figyelem biztosítása érdekében a workshop kiscsoportos, maximum 8 főt fogad. 
A workshop részvételi díja: 49.900 Ft+ÁFA. 

A jelentkezés és fizetés sorrendjében töltjük fel a helyeket, így ha nem akarsz lemaradni, jelentkezz most!

Igen, megyek!

A workshop célja

A BrandBirds márkaépítő workshop célja úgy segíteni Neked egy gyakorlatorientált nap során saját márkád felépítésében, hogy az teljesen új lendületet adjon vállalkozásodnak. Az általunk kifejlesztett, máshol nem tanulható módszertan merít a branding területén fellelhető szakirodalomból, és mindenkor figyelembe veszi az egyes témákban sok-sok év alatt szerzett gyakorlati tapasztalatokat.
l

Módszertan

Megismerheted a márkaépítés 5 alappillérének elméletét, majd azt a gyakorlatba átültetve példákon keresztül, saját márkáddal kapcsolatos feladatok kidolgozása során alkalmazhatod – azonnal. A munka során többek között szó lesz a vállalkozó motivációiról, a márka hátterében álló személyes történetekről. A workshopon foglalkozunk a lehetséges arculati alapelemekkel, megkeressük a hiteles kommunikáció megfelelő csatornáit, tippeket adunk a vállakozások megkülönböztethetőségét biztosító egyedi márkaélmény formáira, végül konkrét akciótervet dolgozunk ki a márkaépítés jövőbeli lépéseiről. Minden résztvevő egy a workshop után is haszonnal forgatható munkafüzetet kap ajándékba.

Őszinte vélemények eddigi résztvevőinktől

Kinek ajánlod a workshopot?

  • „minden versenyszférás cégnek”
  • „gyártó, termelő KKV-knak”
  • „minden kisvállalkozónak, főleg aki még nincs tisztában a jelen idők kommunikációjával”
  • „kis- és akár mikrovállalkozások rugalmas vezetőinek és kezdő vállalkozóknak”

Mi volt számodra a leghasznosabb?

  • „hogy ezentúl tudatosan tudom építeni a márkám, minden szempontot figyelembe véve”
  • „megfogalmazódott néhány olyan gondolat, felvetés, ami régóta motoszkált bennem, és most megerősítést nyert”
  • „az összkép azaz a folyamat és az egymásra építettség fontossága”
  • „kommunikáció aktívabbá tétele”

Jelentkezz most és építsd a márkád!

Miután kitöltötted az űrlapot:

  1. visszaigazolást küldünk, illetve díjbekérőt
  2. az utalással lefoglalod a helyed, erről is értesítőt küldünk
  3. elküldjük a kérdőívet, amiből felkészülünk a márkádból
  4. találkozunk a workshopon és építjük a márkád 🙂