Mi is a BrandBirds Márkastratégia Tanácsadás?

A legerősebb, leghatékonyabb formája a haladásnak,
a személyes, kifejezetten rád szabott mentorálás.

Ezt adom neked.

„Kitörünk az üzleti keretekből, mert azokat úgysem bírom…”

~ Mészáros Róbert ~

Mikor tudlak a legjobban segíteni?

E

Induló vállalkozó vagy, most kezded a márkaépitést

E

Már rutinos vállalkozó vagy, de eddig inkább csak céget épitettél, márkát nem.

E

Jobb kapcsolatot szeretnél építeni a célközönségeddel, és ehhez személyesebbé szeretnéd tenni a márkád

E

Szívvel-lélekkel szeretnéd építeni a vállalkozásod

E

Elolvastál tucatnyi könyvet, rendszeresen jársz konferenciákra, mégsem úgy haladsz, ahogy szeretnél

E

Kezdő vállalkozó vagy, és nem akarsz/tudsz nagy marketingkampányba kezdeni

Milyen témák jönnek elő leggyakrabban a tanácsadáson, mit kérdeznek mások?

E

Hogyan tudok elindulni, kilépni a közönség elé (online)?

E

Vajon működik-e, amit kitaláltam?

E

Stratégiailag milyen irányok lehetségesek?

E

Tegyünk rendet, hogy lássam a márkám egyediségét, és az irányt előre.

E

Van egy nagy cél (például könyv kiadása, egy rendezvény vagy komolyabb szolgáltatás elindítása) és megbeszéljük, mi kell a megvalósításhoz

E

Hogyan kommunikáljak, hogy eladjam / megértsék azt, amit csinálok?

E

Hogyan építsek bizalmat és legyek hiteles?

Milyen módszerrel dolgozunk majd együtt a márkádon?

Mészáros Robi - #Brandezvény
N

Elemzem a jelenlegi helyzeted

Végignézzük, hogy pontosan miben is vagy most
N

Felmérjük a lehetőségeidet

Mi az, ami számodra valóban lehetőség, nem csak újabb nehézség
N

Feltérképezzük az akadályaid

Átbeszéljük a nehézségeidet és segítek túljutni rajtuk
N

Személyre szabott tervet készítünk

Kialakítjuk a számodra megvalósítható, önazonos üzleti modellt és stratégiát
N

BrandBirds módszertan

Mindebben segít nekünk a saját szemléletmódunk is, mely a könyvemben is tárgyalt 5 alappillérre épül: 
  1. Márkaesszencia
  2. Márkafeeling
  3. Márkakapcsolat
  4. Márkaközösség
  5. Márkaélmény

Milyen elvek mentén működünk együtt?

E

Mindig az igazat mondom, akkor is, ha kellemetlen! Minden esetben az ügyfeleim érdekét tartom szem előtt.

E

Mindig megtartom ügyfeleim üzleti titkait, akár egy ügyvéd, vagy orvos.

E

Nem veszek részt MLM-ben, sem semmilyen egészségre káros vagy illegális tevékenység fejlesztésében.

E

Csak akkor vállalom a tanácsadást, ha tényleg tudok segíteni Neked.

E

#brandbetétel garancia: ha nem tudtam segíteni Neked, visszaadom a munkadíjat (nem volt még rá szükség :).

Nekem speciális gondom/cégem/márkám van, biztosan tudsz segíteni?

Nem biztos, de eddig minden ügyfelünknek tudtam. ? Az előzetes egyeztetés alatt, illetve a kérdőívből ki fog derülni számomra, hogy tudok-e segíteni. Ha úgy gondolom, hogy nem, akkor ezt meg fogom írni, és nem vállalom el a tanácsadást. Nekem is csak akkor éri meg a befektetett energia, ha azt látom, komoly segítséget tudok nyújtani. Számodra nincs kockázat. 

Nem akarok világcéget építeni, kisvállalkozó vagyok, tudsz segíteni?

Biztosan! Sok-sok hozzád hasonló kisvállalkozónak, kezdő és haladó vállalkozónak segítek nap mint nap. Közös bennük, hogy egyikük sem akar világcéget építeni, viszont szeretnének erős márkát, elhivatottak, és szívvel-lélekkel vállalkoznak. Szeretnék a vállalkozás szabadságát megélni, sikereket és elismerést elérni.

Csak tanácsot adsz vagy segítesz a megvalósításban is?

Ha tudok, segítek. És legtöbbször tudok. ? Házon belül sokmindenben tudunk segíteni az arculattól kezdve, szinte bármilyen nyomdai kivitelezésen át a márkastratégia elkészítéséig.

Plusz amiben nem tudok segíteni, nagy eséllyel tudok ajánlani megbízható szolgáltatót. Nem maradsz magadra! A tanácsadáson beszélünk erről majd, és összekötlek a megfelelő szakemberekkel, akikben én is bízom.

Mennyibe kerül a tanácsadás, mit tartalmaz pontosan, és hogyan tudsz jelentkezni?

Ezt adom Neked

E

Előzetes online “vallatós” kérdőív kiértékelését

E
1-3 órás felkészülést részemről
E

Személyes branding tanácsadást, amikor csak Veled foglalkozom, 1,5 órában. Ez idő alatt átbeszéljük a legfontosabb 3 kérdést ami jelenleg a márkáddal kapcsolatos (amit Te érzel annak, illetve amit én).

E

Beszélünk a márkád alappilléreiről is, és brandbe teszünk minél több dolgot ami csak belefér az időnkbe.

Ez azon is múlik, milyen (tapasztalati és vállalkozói) szinten vagy jelenleg, illetve mik a terveid, céljaid. Nem sablon megoldásokkal dolgozom. Ahogy a Te márkád is egyedi, a tanácsadás is az, személyes és személyre szabott.

E
Hangfelvételt a tanácsadásról.
E
További teendőket, javaslatokat, ajánlásokat megbízható szakemberekhez.

A tanácsadás menete

E
Kattints lent a jelentkezés gombra, és töltsd ki az űrlapot.
E

Elküldjük a visszaigazolást: számlát, technikai infókat, időpontot, helyszínt. 

E

Elküldjük a kérdőívet, Te kitöltöd és máris jobban érzed magad a jó kérdésektől. ?

E

Átnézem a kérdőívet, kutatok, felkészülök.

E

Találkozunk. Iszunk egy jó kávét, teát, üdítőt, a komoly szakmai munka mellett. Az előzetes tervem alapján haladunk, de sort kerítünk arra is, ami benned felmerült a tanácsadás előtt, vagy épp aktuális valamiért.

E

Elküldjük a hangfelvételt és a további teendőket, lehetőségeket.

E

Ha elégedett vagy, írsz nekem visszajelzést, véleményt, és mindenki boldog ?

A tanácsadás csomag díja bruttó 67.000 Ft

 

Nézd csak, mit mondtak mások a tanácsadásról

Nagyon szépen köszönöm a tegnapi beszélgetést és a fotót 🙂 Nagy lendületet kaptam és egyben egy csomó minden a helyére került bennem. Várom a következő BrandBirds találkozót!

~ Komsa Hajnal ~

Hasznos annak aki energiát szeretne beletenni és komolyan gondolja. Ez anélkül nem megy. Mindent jónak találtam. Szuper volt…
~ Vicsápi Éva ~

Tulajdonos, Vacanza a Budapest

Robinak jó szeme van a dolgokhoz, és amit lát, azt jól át is tudja adni. Őszinte, de nem bántóan 🙂 Ajánlom kezdő vállalkozóknak, új cégeknek, illetve akik már működnek egy ideje, de valamiért elakadtak.

dr. Léhner Zsuzsanna

tulajdonos, Türkiz Reklám & Tartalom

Igen ajánlanám másoknak is mindenképpen, leginkább azoknak, akiknek sok az ötlete, kavarognak a gondolatai és szeretné letisztázni azokat. Minden vállalkozónak, vállalat vezetőnek érdemes időnként szerintem egy ilyen tanácsadás. Jó egy külső szem, aki időnként elmondja a véleményét a márkáról.

Kovács Bernadett

Igen, ajánlanám másoknak is, mert a találkozóra nagyon jó kérdéseket kaptunk. Robi gyorsan meglátta a lényeget, ahol nekünk lökést adhat. Továbbá nagyon jó volt az ötletünkre egy külső tanácsadótól objektív visszajelzést, további ötleteket kapni, amivel a végső finomhangolást elvégezhetjük. Mindenkinek ajánlom, aki most indít vállalkozást, vagy a meglévő vállalkozásában valamilyen elakadástól szenved, és azt magától nem tudja megoldani. A leghasznosabb volt az a pont, ahol a személyességet megtaláltuk saját márkánkban. mi legyen az amit közvetíthetünk a kommunikációnkban. Robi rengeteg hasznos tanácsot, észrevételt adott a saját tapasztalataiból. Jó ötleteket kaptunk arra, hol lehetnek a buktatók, és mire figyeljünk, hogy ezeket lehetőség szerint megússzuk.
~ Túri Gábor ~

tulajdonos, Online Világ

Igen, mindenképpen ajánlanám, mert olyan kézzelfogható tanácsokat kaptunk, amelyek megvalósítása már akár azonnal elkezdhető. Tudjuk milyen irányba haladjunk és Robi rávilágított olyan dolgokra is, amelyekkel már elég régóta küzdünk. A tanácsadás szerintem olyan kis- és középvállalkozóknak nagyon hasznos, akik szeretnének fejlődni bármilyen téren. Nagyon jó volt azzal szembesülni, hogy Robi mennyire felkészült „belőlünk” és őszintén véleményt alkotott. Az, hogy bizonyos dolgokat megerősített bennünk amit már egyébként is tudunk nagyon nagy biztonságérzetet ad és nekünk így már „csak” a munkára kell koncentrálnunk. 🙂 Nekünk ez így, ahogy volt tökéletes volt.
~ Tóth Szilvia & Támba Pál ~

tulajdonos, Ejex

Igen, ajánlanám másoknak is, mert egy hozzáértő kívülálló más szemszögből látja azt, amit és hogyan csinálunk, és olyan ötleteket adhat, ami lehet,hogy fel sem merül bennünk. Mindenkinek ajánlom, akinek kisvállalkozás van, vagy tervezi, hogy legyen. Örülök, hogy lehetőség nyílt erre a mini tanácsadásra.:)

~ Hennel Mariann ~

tulajdonos, Photo-M

Igen, ajánlanám másoknak is, mert hasznos beszélgetés volt. Robi kérdései és meglátásai pozitívan megerősítették hogy milyen irányba szeretnék elmozdulni. Mindenképpen pozitív dolognak tartom: szakértővel konzultálni. Hasznos annak, aki szeretne brandet építeni, termékeket kialakítani, fejleszteni. Személyes visszajelzéshez is tökéletes, nem biztos hogy olyannak látjuk magunkat mint amit más lát rólunk. Megfogott Robi őszintesége és lelkesedése.

 
~ Lang Viktória ~

tulajdonos, Lang Viktoria Interior Designer

Igen, ajánlanám másoknak, mert egységben kezeli a vállalkozás márkaépítési kérdéseit, így nem sablon, hanem cégre szabott megoldások tudnak születni. Ráadásul Robi is olyan személy és emberközpontú, aki messzemenő alázattal, hozzáértéssel és jóindulattal adja át a szükséges információkat. Hasznos azoknak, akik tudatosabban, egységesebben, rendszerszemlélettel akarják a vállalkozásuk márkáját építeni. Amit leginkább kiemelnék, hogy az előzetesen kitöltött kérdőívben megemlített problémákra külön-külön kitért Robi. Ez nagyon szuper volt.

 
~ Sánta Csaba ~

tulajdonos, S-Process Kft.

Igen ajánlanám másoknak is, mert értékes és hasznos tapasztalattal rendelkeznek, amit örömmel meg is osztanak. Annak hasznos, aki növekedési pályán van és nem akar elakadni, valamint aki elakadt és tovább akar lépni. Számomra a leghasznosabb felismerés: név, egyszerűsítés, alapirány meghatározása, megfogalmazása. A startpisztoly eldördülése előtt közvetlenül, a legjobb pillanatban találkoztunk, mert egyrészt ilyenkor minden gondolat, ötlet és jól irányzott kérdés nagyon hasznos lehet, másrészt a beszélgetésünk segített megfogalmazni, kimondani és tudatosítani az elképzeléseimet.

~ Dr. Kondor Bence Barnabás ~

tulajdonos, TP Group

„Azért ajánlom másoknak is, mert még egy olyan öreg rókának, mint én is tudtatok nagyon jó dolgokat mondani. a külső kontroll mindig jó, és mint minden másban, ebben a témának is megvannak azok a finomságai, amik nem feltétlen tárgyi tudás alapúak, hanem a rutin, a gyakorlat, a praktikum a lényeg. olyan dolgok, amik kimondva persze nyilvánvalóak is lehetnek akár, de magamtól nem tudom kimondani, mert nem jut eszembe.”

Gál Kristóf

cégvezető, alapító, Klikkmarketing

Ajánlanám-e másoknak? Már ajánlottam 🙂 Mert személyre szabott, komoly tapasztalattal rendelkeztek, kompetensek vagytok (nem csak olvastátok valahol hogy „van ez a márkaépítés izé”…), megmondjátok a szemembe ha rossz az irány.

Hasznos kezdő vagy újrakezdő vállalkozóknak, akikben van nyitottság meghallgatni mások véleményét. arra jöttem rá hogy minden vállalkozásba ölt munka időpocsékolás ha nem járul hozzá legalább egy hangyányit a márka erősítéséhez, ezért fontos hogy kezdők jöjjenek el hozzátok mert az alapoktól kezdve így érdemes gondolkodni.

Leghasznosabb felismerés számomra: el kell vonatkoztatni a lokációtól.. nem a szállás a lényeg hanem az élmény

Kata elég szigorú de igaza van, Robi engedékenyebb de jól kiegészítitek egymást. Tetszett a párbeszéd kettőtök között amikor egy kérdéskört több oldalról vizsgáltunk meg.

Dobránszky Attila

tulajdonos, ImagineAdria

Köszönöm a lehetőséget. Nem telt el 24 óra a találkozó óta, de a csoport statisztikái az egekben. Az, hogy felmentést kaptam, azaz nem KELL dolgokat tennem, csak önmagam adnom, nagyon felszabadító volt.
Őszintén mondom, hogy ettől tartottam a legjobban a Robival való találkozó előtt, hogy ízekre leszek szedve és hát nehezen bírom a kritikát és hajlamos vagyok összeomlani.
Ezzel szemben az történt, hogy egymásra találtak a bennem lévő tapasztalat, tudás, hogy mi az amit már rég meg kéne tennem és amit Robi tanácsolt.
Eredmény: Nagyon #brandesek vagytok és több, mint 21-en csatlakoztatok a csoporthoz. Igyekszem meghálálni és tényleg hasznos dolgokat adni nektek.
Aki identitásából kifolyólag pedig nem csatlakozhatott a csoporthoz, követő lett a coach oldalamon.
Hálás vagyok érte.
Ráadásul van, aki már jelezte, hogy igénybe venné a szolgáltatásaimat.
Mindenkinek javaslom, hogy ne halogasson – ez a téma a csoporton belül is épp – hanem valósítsa meg, amit éppen tervez! A legrosszabb, ami történhet, hogy újra kell tervezni, de legalább már lesz mit! Köszi Mészáros Robi ❤️”eretne beletenni és komolyan gondolja. Ez anélkül nem megy. Mindent jónak találtam. Szuper volt…
Soósné Jeckel Eszter

coach, Jeckel Eszter