Mikor elkezdtem a márkaépítésről beszélni kisvállalkozók körében, kicsit furcsán néztek rám. 2015-ben még épp kezdett elterjedni a személyes márkaépítés, vagy más néven énmárka, amit a legtöbben inkább “celebkedésnek” gondoltak vagy az influencerek (véleményvezérek, akik alapvetően nem vállalkozók) jutottak eszükbe. Amiről én beszéltem, arról pedig a multik, hiszen a multik eszköze a márkaépítés, ugye. Ül a nagy asztal körül a board, és a meetingen eldöntik, hogy launcholnak egy új brandet. Összeraknak egy 20 fős csapatot, adnak egy szemmel látható büdzsét rá, aztán lesz egy új brand. Ami vagy bejön a “fogyasztóknak” (kikérem magamnak a szót 🙂 ), vagy nem és akkor kuka.

Csakhogy mi vállalkozók egyrészt nem vagyunk multik, másrészt nem vagyunk celebek sem. Az igazság valahol odaát van. A vállalkozói márkaépítés egy teljesen új terület, új eszközökkel és új szemlélettel. Ennek fejlesztésén és terjesztésén dolgozom, dolgozunk már 3 éve teljes erőbedobással. És működik. Mára kijelenthetem, és boldogsággal tölt el, hogy megdöntöttük a legnagyobb tévhiteket, melyeket a márkaépítéshez kapcsoltak. Vagy akár még a Te gondolataidban is élnek – nincs ezzel gond, azonban ismerd meg a teljes képet és a sztorikat.

A 3 legnagyobb tévhit, melyekkel találkoztam eddig:

  1. a márkaépítés csak a nagyok játszótere
  2. a márkaépítés csak hosszútávon hoz hasznot
  3. a márkaépítés drága

Egyik sem igaz már. 🙂 Lássuk részletesen.

1. „A márkaépítés csak a nagyok játszótere”

Változik a világ, a piac, az eszközök, a vásárlók, a felületek, a kommunikáció. Sok iparágra, tevékenységre igaz, hogy korábban csak a profik engedhették meg maguknak, vagy úri hóbortok voltak, mára elérhető szinte bárki számára. Ilyen a fotózás, a grafika, a távmunka, a videózás, stb. Nem azt mondom, hogy egy okostelefonnal fotós vagy operatőr leszel, hanem azt, hogy kisvállalkozói szinten abszolút hasznos és értékes tartalmakat tudsz készíteni vele. És ez korábban nem volt elérhető. A márkaépítéssel is ez a helyzet. Korábban a multik drága kiváltsága volt, ma már viszont a kicsik sok olyan lehetőséggel élhetnek, amivel akár velük is versenyre kelhetnek.

Mik a legfőbb kisvállalati márkaépítő eszközök?

  • Szakértői státuszépítés. Rengeteg energia kell hozzá, viszont elképesztő erős hatása van. Cikkek, interjúk, előadás, könyv, videók.
  • Személyesség ereje. Az érzelmek, sztorik, a kulisszatitkok, az emberi oldal – ez mindig a kisvállalkozókat hozza előnybe. A multik nem tudnak annyira személyesek lenni, mint egy vállalkozó. Ők színészeket, celebeket, influencereket kell hogy megfizessenek, hogy adják az arcukat a márkához. Neked ezek mellett a lehetőségek mellett ott van a saját arcod, a csapatod, az ügyfeleid.
  • Közösségi média. Igen, ez is a vállalkozók mellett szól: sokkal gyorsabbak, személyesebbek, érdekesebbek, izgalmasabbak tudunk lenni, mint a nagyvállalatok.
  • Márkaélmény: kisvállalkozóként nem a tömeget szolgáljuk ki, így több törődést tudunk adni az ügyfeleknek, vásárlóknak.

„Hogy lehet egy márka erős, ha még nem hallottam róla? A márka akkor erős, ha mindenki ismeri, nem?”

Nos, nem feltétlenül. A kisvállalkozói márkaépítés arról szól, hogy elsősorban a célközönséged szemében legyél erős márka. De ellenpéldát is tudok hozni: az SAP egy nagyon erős márka, a világ egyik legnagyobb vállalata, ha azonban nem tudod, hogy mi a vállalatirányítási rendszer, akkor valószínűleg nem is hallottál róla. Vagy csak látod a logót, de nem tudod, mi az. Amint szükséged lesz ilyen rendszerre, hallani fogsz az SAP-ról és megtapasztalod, milyen egy piacvezető erős márka.

Hallottál az Indomie márkáról? Nem? Pedig a világ 8. legkeresettebb márkája az FMCG (gyorsan forgó fogyasztási cikkek) piacán. Indonézia vezető tésztamárkája, amely már Törökországban is kapható. A saját piacán és célközönségében ismert és erős márka.

Például egy gluténmentes termékeket készítő márkának első körben értelemszerűen csak a gluténérzékeny célcsoportot kell megfognia, az ő szemükben kell kivívnia az erős márka státuszát. Ilyen a Szafi Free márka és termékcsalád, egy magyar sikersztori. Indulásnál nincs szükség arra, hogy mindenki ismerje a márkát – nincs is erre se pénz, se energia. Később már terjeszkedhet a márka olyan célközönség irányába, amely például ajándékot keres egy gluténérzékeny barát számára. Itt már rengeteget fog számítani a márkapercepció is.

2. A márkaépítés csak hosszútávon hoz hasznot”

Mikor indult a BrandBirds, ettől a kifogástól féltem a leginkább. Mit fogok erre mondani, ha valaki nekem szegezi? Hát azt, hogy így van, ez van, el kell fogadni. A márkaépítés tényleg hosszú távon működik, erre viszont van időnk bőven. 🙂

Illetve, most azt gondolod, úgysincs időd semmire, hát akkor márkát építeni hogy lenne.

Hány éves vagy? 25? Akkor van még kb. 50-75 éved, és ki tudja, talán az örök életet is feltalálja egy vállalkozó addigra (vagy Te).

Ha több vagy, mint 25, akkor sem kell szomorkodnod. Ray Kroc 52 éves volt, amikor csatlakozott a McDonald’s-hoz, és nemzetközi birodalmat épített. Colonel Sanders 62 évesen alapította a KFC-t (40 évesen az éttermét, ahol a titkos receptet kikísérletezte). Akármennyi idős is vagy, van időd. Ha ma elkezded, 1-2 év alatt már erős márkád lehet. A márkaépítés nem kampány, ami majd májusban kezdődik és júliusig tart. A márkaépítés nem egy edzésprogram napi 20 perc kocogással. A márkaépítés egy szemlélet, amelyet magadévá teszel, és onnantól éjjel-nappal építed a márkádat. Szóval van rá időd bőven, és sosem késő elkezdened.

Friss BrandBirds-közeli példák

De, van még egy jó hírem: a márkaépítés már rövid távon is kifizetődő, rövid távon is hoz hasznot. Erre az elmúlt években, mióta a BrandBirds elindult, jópár példa is volt. A rövid távot néhány hónapban értem most – ez alatt erős márkát építettek olyan vállalkozók, akik korábban más bizniszükben ezt vagy nem, vagy csak sok év alatt érték el. Gondolok például az Online Katapultra, akik az elég kemény marketing tanácsadói piacra robbantak be. Gondolok a TeamGuide-ra, Kaszás Péter vadonatúj cégére, márkájára, mely a 2017 őszi indulást követően pár hét, hónap alatt komplett ügyfélkört épített ki. Már szinte az első naptól sikeres és erős márkaként volt jelen a piacon. Fél éven belül elkészült Péter első könyve is, mely tovább erősíti a márkát. A titok: kezdettől fogva, az ötlet megszületésétől kezdve márkaként gondolt az új cégre Péter.

3. „A márkaépítés drága, csak a nagy cégek tudnak rá költeni.”

Nem drága. Persze mindent lehet drágán művelni, de ez a cikk nem a multiknak szól, akik számolatlanul költik a pénzt óriásplakátra és TV-reklámra. (Bár az Adidas nemrég jelentette be, hogy többet nem hirdetnek TV-ben, csak digitális csatornákon.)

A márkaépítés nem pénzkérdés. Ismerek olyat, aki azzal épített márkát, hogy arról posztolt, ahogy az ügyfeleivel kávézik. 😉 A Látványügynökség indulásakor valahogy nem volt pénzem óriásplakátra, viszont kávéra igen, ráadásul mindig is szerettem az ügyfelekkel beszélgetni. Így hát ebből lett egy márkaelőny, mert ritka volt az olyan grafikus, aki előbújik a monitor mögül, és találkozni is lehet vele. Az én ügyfeleimnek pedig pontosan erre volt szükségük. Nekem pedig ilyen ügyfelekre. Szóval, ha kávéra van pénzed, akkor márkaépítésre is. A BrandBirds által bemutatott és javasolt módszerek jó része nagyon alacsony költségvetéssel is alkalmazható.

Szénáskert, az erős márka Egyik kedvencem a zseniális Szénás Eszter, a Szénáskert brand tulajdonosa. Ő eljött az első márkaépítő workshopunkra még 2016 februárjában, és egy tanácsadáson is részt vett. Megfogadta a legfőbb tanácsunkat: legyen személyes, legyen közvetlen, és mutassa is ezt meg. Eszternek nem voltak százmilliói a bankban, nem volt befektetője mint a startupoknak, nem volt gazdag nagybácsi sem. Ja, és Eszter a családi zöldség-gyümölcs boltot vette át a szüleitől, és küzdött a megmentéséért. A bolt Dunakeszi fő terén, egy régi épület sarkában kb. 4 négyzetméter, plusz még a bolt előtti terület – tehát nem nagy, és nincs is a világ közepén. Eszter elkezdett személyes és rendszeres posztokat kitenni a Facebook-oldalán, szelfikkel és “friss az áru, gyere, várlak” szlogenekkel. Az eredmény pár hónap alatt: a forgalom az ötszörösére növekedett, és ez azóta is tart. Sok vásárló 10-20 km-t utazik, csakhogy Eszternél vásárolhasson zöldséget és gyümölcsöt. Pedig a Szénáskertnek még honlapja, és arculata sincs. Utóbbin viszont már dolgozunk. 🙂

Néhány további tévhit, kifogás, melyeket idézek a Brand a lelke mindennek című könyvemből:

„Nem akarok nagy céget, ezért nem kell márkát építenem.”

Hogy mekkora céget szeretnél, az nem a márkaépítésen múlik, hanem a Te céljaidon és kompetenciádon. Ma már az egyszemélyes vállalkozásnak is szüksége van márkára, amivel foglalkozni kell ugyanúgy, mint egy nagy nemzetközi branddel. Csak az eszközök, a módszerek és a csatornák változnak. Persze nem kötelező a márkaépítés, de idővel le fogsz maradni az erős márkák mögött, rosszabb esetben „noname” leszel. Továbbá mások akkor is építik a márkádat, ha Te nem foglalkozol vele: jót vagy rosszat mondanak Rólad – csak ez nagyon könnyen torz lehet, ami a vállalkozásodnak nem tesz jót.

„Kezdő vagyok, előbb lehet, hogy marketingeznem kellene.”

A marketingeddel is a márkádat építed, főleg ha induló céged van: minden reklámod, kampányod, kommunikációd építi vagy rombolja a márkádat, hiszen ez alapján fognak megítélni. Viszont ha ezeket már szilárd alapokkal teszed, akkor kezdetektől jó irányba viszed a brandedet – és a marketingedet is. Ezért kell előbb az alapokat kidolgozni, megfogalmazni és aztán elkezdeni a marketinget. Ebben segít ez a könyv.

 

„Kezdő vagyok, de annyi az információ és tanács, azt sem tudom, mihez kezdjek.”

Igen, ismerős a sztori, én is voltam így, és sokan, nagyon sokan járnak hasonló cipőben – még rutinos vállalkozók is. Nos, az alapokkal kell kezdeni, a márkád alapjaival: a márka alappilléreinek kidolgozásával. Kövesd a könyvben leírt módszert, és menni fog. Egy dolog biztos: a márkád a Tiéd, senki nem veheti el Tőled, és ez az a mankó, amire mindig támaszkodhatsz.

 

„Nem kell márkát építeni! Épül az magától is!”

Kétségtelen, épül vagy leépül. Ha jó a terméked/szolgáltatásod, ügyesen és kedvesen szolgálod ki az ügyfeleidet, akkor terjedni fog a jó híred. Ez építi a márkát is, és elég lehet egy egyszemélyes vállalkozás fenntartására. Legalábbis egy darabig. Mindaddig, amíg más ügyesebben nem építi a márkáját. Ha nem vagy tisztában az értékeiddel, ha nem kommunikálsz, nem figyelsz a piacodra, nem építed tudatosan a márkád, akkor le fogsz maradni.

 

„Nincs szükségünk marketingre, mert minket a piac irányít.”

Ez valahogy engem nem nyugtatna meg. Ez olyan, mintha felkapaszkodnál egy óriási léggömbre, és hagynád, hogy vigyen a szél. Lehet, hogy egy csodaszép helyre visz, de az is lehet, hogy neki egy sziklafalnak.

Persze figyelni kell az ügyfelek igényeire, a piac sajátosságaira, változásaira, de ez nem jelenti azt, hogy hagynod kell, hogy ők irányítsanak. Sok-sok szabadúszó grafikus, szövegíró, programozó, marketinges nagyon gyorsan kiég azért, mert rángatják őt az ügyfelek, rákényszerítenek feladatokat és kínzóan rövid határidőket, lealkudják az árakat és végül fizetés nélkül távoznak. Ez egy olyan vállalkozóval nem történik meg, aki komolyan veszi a márkáját, kiáll magáért és az elveiért. Elvárja, hogy partnerként tekintsenek rá és őt is komolyan vegyék. Ehhez kell a márkatudat.

 

„A jó bornak nem kell cégér.”

A jó bornak azért kell cégér, hogy eljusson a leghálásabb borkedvelőkhöz is. Manapság már nagyon sok a jó bor, és sajnos ez már önmagában kevés. Minden jó bor mögött vannak olyan értékek, sztorik, emberek, melyekre kíváncsi a vásárló. Ezek a márkajegyek meggyőzik, hogy jól választott, plusz élményt adnak és elkötelezetté teszik.

.

 

„Ugyan már, engem itt a környéken mindenki ismer.”

Senkit sem szeretnék márkaépítésre kényszeríteni. Ez a szemlélet jelenleg egy remek lehetőség arra, hogy kiemelkedj és valami igazán sikereset hozz létre az utókornak. Ha mindenki ismer a környéken, és nincs is másra szükséged, ez tökjó, de mi lesz, ha már nem leszel? Ki fogja továbbvinni azt, amiben Te hittél, jó voltál? Olyan leszel, mint a nagymama, aki senkinek sem árulta el a híres sütireceptet és magával vitte a sírba? .

Miután minden kétséget eloszlattam arról, hogy érdemes-e márkát építened, vágj is bele! Olvasd el a Brand a lelke mindennek című könyvemet. Rengeteg élő és gyakorlati valós KKV példákkal arra, hogy valóban lehet neked is márkád, nem csak a multiknak. Szóval hajrá! 🙂