Csak az utóbbi pár évben jöttem rá, hogy igazából a szabadságot élvezem a legjobban a vállalkozásban. Persze ennek vannak fokozatai, és nem voltam mindig szabad, és még van hova fejlődni… de ezt szeretem benne nagyon. És lelövöm a poént: amit elértem, a #brandizmusnak köszönhetem. 🙂
De mi is a szabadság?
Amíg valaki egy munkahelyen dolgozik munkavállalóként (rosszabb esetben beosztottként 😉 ), és nem érzi jól magát, gyakori, hogy saját vállalkozásról álmodik. Hogy majd kilép, felmond, és azt csinálja, amit szeret. Hogy a saját főnöke lesz. Szabad lesz.
Aztán elindul a vállalkozás, és rövid idő alatt rájön, hogy ez nem 8 órás meló. Sőt, nem is 8+8 túlórás mint a multiban, hanem 24 órás. Hogy 24 órában csinálhatja azt, amit szeret. Ez szabadság vajon? 🙂 Hát nem igazán. Azt hiszem erre kevesen vágynak.
Vonzóbb azért a “4 órás munkahét”, meg a “passzív jövedelem”, és hasonló értelmetlen dolgok. No de, kérdezem én, ha valaki azt csinálhatja, amit szeret, akkor hogy lehet elég heti 4 óra? A többi időben mit csinál? Amit nem szeret? Vagy semmit? Egy igazi vállalkozó nem tud “semmit nem csinálni”. Egy igazi vállalkozónak folyton új ötletei jönnek, vagy a meglévőket akarja megvalósítani, javítani. Egy igazi vállalkozót hajt a lelkesedés, a világ jobbá tétele, a fejlődés, a tanulás. Folyton ott a fejében a vállalkozása, a márkája, a lehetőségeket lesi, jegyzetel és figyel. Magadra ismertél? Üdv a Clubban.
Na oké, de azért nem ennyire rózsaszín az élet. A vállalkozósdi tele van szívással. Van, aki finoman “nemszeretem” dolgoknak nevezi. Adminisztráció, számlázás, könyvelővel egyeztetés, tűzoltás, panaszkezelés, kríziskommunikáció, Facebook-posztolás (jajj), stratégia, munkatárs felvétele, kirúgása, megdícsérése, elszámoltatása, leszúrása, excel-táblázatok, cash-flow, adózás, alvállalkozók kezelése, árajánlatkérések, árajánlat adások… nem folytatom. Ha nem is mind, de biztosan találtál benne néhány szívásos dolgot, igaz? Hát ez van. Ez az ára annak, hogy a maradék időben (mennyi is?) azzal foglalkozol, amit szeretsz.
De ez nem állapot, igaz? Főleg hogy közben még egyéb nyalánkságok is belépnek a képletbe, úgymint a rossz ügyfél, a macerás ügyfél, a reklamáló vevő, a folyton variáló alvállalkozó, hohó, és az alkudozó ügyfél, a legjobb. Főleg ha utólag teszi, vagy akár nem is fizet. Főleg hogy alapból is olcsón dolgozol, mert hát ugye nem korrekt drágán. Frászt.
Valamint, rájössz hogy munkatársra van szükséged, node hogy vedd fel, hogyan dolgozz vele, hogyan adj neki feladatot, hogyan bízd rá azt amit csak Te tudsz a világon egyedül, vagy a legjobban ugye, vagy hogy adj neki felelősséget. Vagy nem dolgozik, nem elég jó, nem lelkes, nem jár be, vagy bármi. Csak a baj van vele.
Hát kösz, ez a szabadság?
Ja, meg ott a konkurencia is, ugye. Hát versenyezni kell, meg valaki olcsóbb árat ad. Meg lemásolja a hirdetéseket.
Oké, elég az egészből. Vannak, akik itt (vagy már kicsit korábban) kilépnek, pontosabban visszalépnek a multiba, a munkahelyre. Nem nekik való a vállalkozás – gondolják ők, és lehet, hogy igazuk is van. Nem mindenkinek való, nem mindenkinek ez jelenti a valódi szabadságot.
De Te, aki mégis vállalkozol, mégis vállalod a szívást is, mert hiszel a cuccodban, hiszel magadban, a terveidben, és el sem tudod képzelni azt, hogy nem jársz sikerrel. Mert igenis, Te arra születtél, hogy megvalósítsd amit a fejedbe veszel. Hogy – és most nagy levegő – jobbá tedd a világot. Igen, de legalább a környezetedet. Hogy pozitív hatással legyél a saját, a családod és a munkatársaid életére. Igenis, élvezed azt, hogy munkát adsz embereknek, együtt dolgozol velük projekteken, és együtt segítetek az ügyfeleknek. Hogy örömöt okoztok a vásárlóknak, hogy barátságosan kiszolgáljátok őket. Hogy ezekért néha megkapd a dícséretet, elismerést, egy mosolyt, a kézfogást, a hátbaveregetést, az átutalást, a plecsnit, a lájkokat, a meglepi csokit – kinek ami a legkedvesebb. Vagy mindezt együtt. Basszus, ezért lettünk vállalkozók, nem? Ezért megéri a szívás is, és majd dolgozunk rajta, hogy ne legyen annyi.
De mit jelent a közösségünknek, a márkaépítő vállalkozóknak a vállalkozói szabadság? Megkérdeztem őket.
Kis kulisszatitok: miközben írtam a cikket, és gondolkodtam, nekem miben nyilvánul meg a vállalkozói szabadság, beugrott, hogy hoppá, van egy #brandes közösségem, jókat szoktak írni, megkérdezem őket. Amiket alább olvashatsz, szűk 1 órán belül érkeztek, amíg én főztem egy kávét, és írtam, gondolkodtam. Ezért jó, ha van egy közösséget, ha építed a közösséged. Pedig ez már kb. a 6. posztom volt a csoportban, és péntek este 9 van már 🙂
Anitának valamiért fontos a fröccs az ebédhez 🙂
Nem dolgozom azzal, akivel nem akarok, idióta, hozzá nem értő főnökök nem beszélnek bele a munkámba, én döntöm el, hogy hajnal 4-kor dolgozom vagy este 6-kor, nem szól rám senki, ha tovább tart az ebédidő, ihatok egy fröccsöt az ebédhez 🙂
Csabának a hosszú nyaralás számít.
Nekem ez egy távoli célomat jelenti: 8 hónap munka, 4 hónap utazás. Nagyon szeretnék eljutni arra a szintre hogy télen és nyáron 2-2 hónapot egybefüggően tudjak pihenni. Amikor érvényesül “a gép forog, az alkotó pihen” stratégia.
Virágnak a szabad időbeosztás, olvasás és persze a horkolás 😉
Hogy szerda délelőtt elnyúlhatok a kanapén olvasni , most már ráadásul nyitott ablak mellett, tavaszi levegőn, egy horkoló macskával és egy kávéval. #lovemylife vagymi 😉
Bernadett remekül körülírta a vállalkozó dilemmáját is.
Ez becsapós kérdés. Számomra hirtelen löketet ad, ha tudom szabad vagyok de folyton ott a lüktetés, hogy rajtam múlik minden és nem szabad elpunnyadnom. Az viszont, hogy azzal kötök üzletet akivel akarok és azt utasítok el, akit csak akarok felbecsülhetetlenül jó érzés. ?
Kristófnak ez az egyik kedvenc témája, nem meglepő, hogy sokat és jókat tud írni róla.
Kezdetben van a szabadság „valamitől”, majd jó esetben ez átalakul szabadság „valamihez”. Avagy először megszabadulás a főnöktől, munkától, kötöttségekről. Mi az, amit NEM AKAROK csinálni. De ha ez nem fejlődik tovább arra, mit AKAROK irányba, az szerintem nem az igazi. Ma már olyanjaim vannak, hogy szabad szerda (nem csinálok semmit szerdánként), vagy hogy télen egy hónapot San Diegoban akarok tölteni. Egyébként Dan Sullivan nyomán három alapvető vállakozói szabadság van szerintem (és ezek nekem is fontosak): a pénz szabadsága (annyi pénzt termelek, amennyit akarok), az idő szabadsága (annyi szabadidőm van, amennyit akarok – és olyan, amilyet akarok), és a kapcsolatok szabadsága (olyan munkatársaim, vevőim és partnereim vannak, amilyeneket akarok, akiket szeretek). Röviden. 🙂
Diana is jól összefoglalta a lényeget:
Megválogathatom, hogy milyen megbízást vállalok el, kivel dolgozom együtt, én osztom be az időmet, és én hozom meg a számomra fontos döntéseket (pl. az előzőekkel kapcsolatban: mit vállalok el, kivel dolgozom, mikor dolgozom stb.)
A család is fontos, és az egyensúly:
A lényeget mindenki leírta előttem. Többet lehetek a gyerekemmel nekem ez is fontos. Persze az is hogy a vállalkozásom rabszolgája se legyek. Na ezt kell okosan megoldani ?
Telefon (erről még lesz szó később) és a saját időnk beosztása:
Azt, hogy én döntök az időmről, nem a főnököm, és nem a szomszéd osztály titkárnője, aki még péntek délután négy órára betervez nekem egy meetinget… Azt, hogy ha nem akarom, akkor nem veszem a telefont hajnal fél egykor, hogy elfogyott valami alapanyag, gyorsan szervezzem át fejből a gyártási sorrendet… És hasonlók.
Szintén időbeosztás:
“Számomra azt is jelenti, hogy ha adódik felkérés, akkor pénteken este szöveget írhatok, és lektorálhatok. És szabadon popcornozhatok a lányommal délután, csak úgy. Később meg utazást, meg több időbeli szabadságot, és legfőképp döntést: kivel szeretnék-kivel nem, és mit szeretnék-és mit nem csinálni. Csodás érzés <3 🙂
Attila képet is csatolt a horvát tengerpartról 🙂
Nekem ezt jelenti: a vállalkozásommal lehetővé válik az, hogy olyan munkával építsek stabil egzisztenciát, amit tiszta szívből imádok, olyan emberekkel/partnerekkel, akiket kedvelek, olyan környezetben, amiben jól érzem magam, olyan ügyfeleknek, akik értékelik mindazt, amit létrehozok számukra.
Az összes kommentet lásd itt: https://www.facebook.com/groups/BrandBirdsClub/permalink/2104258409858406/ (ha nem vagy tag, kérlek a jelentkezésnél a kérdésekre is válaszolj, ez feltétele a felvételnek – köszi! 🙂 )
Mi a szabadság számomra?
(Javaslom Te is írj egy ilyesmi listát magadnak.)
- Telefon. Ha ismersz régebb óta, akkor tudod, hogy telefonon nem érsz el. Csak ha ég a ház. (Vagy ha megbeszéltünk egy találkozót, és mondjuk eltévedtél, útbaigazítást szeretnél. Bár sokan ilyenkor is Messengeren írnak.) Rájöttem, hogy nem szeretek telefonálni. Szeretem meggondolni a választ, és nem elhamarkodottan, azonnal reagálni, mint ahogy a telefonban szokás. Vagy meggondolatlanul igent mondani valamire. Nem szeretem az “írtam egy mailt, megkaptad?” telefonokat. Nem szeretem a hívásokat, amiknek az a vége, hogy “oké, akkor írd le, aztán válaszolok”. A legrosszabb, ha nem tudom felvenni, mert tárgyalok, tanácsadok, rendezvényen vagyok, ebédelek (imádom, mikor az irodai büfében látom szegény embereket, akik lapátolják a kaját, és közben a fülükön lóg a telefon és bólogatnak hogy oké, igen, 5 perc és megcsinálom… jaj), moziban vagyok (igen, néha hétköznap napközben), vagy csak próbálok fókuszálni egy cikk megírására, vagy készülni egy előadásra. Szóval nem tudom felvenni, vagy tényleg nem akarom. És így nem is tudom meg, mit szeretett volna az illető. Vagy hogy ki volt. Tegyük fel, hogy délután 3-kor hívott, én tanácsadást tartottam, ami simán eltarthat akár 17 óra után is. Hívjam vissza? Oké, visszahívom, de nem tudja felvenni. Később már nem illik telefonálni, ugye. Másnap reggel ő hív, én mondjuk rendezvényen vagyok, nem tudom felvenni. Szünetben megpróbálom visszahívni, akkor neki nem jó. Rendezvény ismét későn ér véget, akkor már nem illik hívni. Aztán jön a következő nap… Ugye ismerős, ugye idegőrlő? Ráadásul, közben kb. napi 20-30 emberrel tartom a kapcsolatot, válaszolok emailben, Messengeren. De aki hívott, sosem tudom meg, ki volt és mit akart. Még egy SMS-t sem küldött. Vannak, akik kizárólag telefonon tudnak kommunikálni, nem szeretnek írogatni. Nem vagyunk kompatibilisek sajnos.
A névjegyemről is levettem a telefonszámom, az email aláírásomban sincs benne. Dóri telefonszáma van mindenhol feltüntetve, őt el tudják érni az ügyfeleink, és én nagyon hálás vagyok neki ezért.
Amúgy egyre több vállalkozó ismerősnél tapasztalom ugyanezt: igyekeznek a telefont elhagyni. Ja, és az okostelefon már nem telefonálásra való, hanem munkára. Kár, hogy nem lehet a telefon appot leszedni róla. 🙂 Fiataloknál is ezt látom: chatelés megy, szövegben, videóban. A telefon egyre inkább megmarad a call centeres értékesítőknek, akik miután felveszed, azt mondják: “egy döntéshozóval szeretnék beszélni”. Hát, velem biztosan nem. 🙂 Nekem ez szabadság. - Saját módszer, a tanácsadás. Szabadság nekem ez is, mert ezt imádom a legjobban. Személyesen foglalkozni egy vállalkozóval, segíteni neki személyre szabottan, fókuszáltan, hogy erős márkát tudjon építeni. Kitaláltam egy folyamatot rá, amely elképesztő jól működik, az ügyfelek pedig ezt elfogadják, és tetszik nekik. A honlapon kell kitölteni a jelentkezési űrlapot. Dóri küld a jelentkezőknek egy tájékoztató e-mailt, valamint a díjbekérőt (ha kártyával fizet valaki, akkor a számlát). A tájékoztató levélben időpontot és helyszínt is egyeztet, valamint elküldi a közel 100 kérdéses “vallatós” kérdőívünket is. Ez alapján készülök fel a tanácsadásra, mely mindig személyes találkozó egy nyugis helyen, és 2.5 óra. Fontos, hogy itt már nem azzal kezdjük, hogy “mivel foglalkozol?”, a lényeget már tudom a kérdőív és a felkészülés (kutatunk és elemzünk több órát minden találkozó előtt) miatt. Így rögtön a sarokpontokra, legnagyobb nehézségekre, elakadásokra tudok térni, illetve “mélyebbeket” kérdezni. A hangot felvesszük, és ezt Dóri kijegyzeteli utólag, én még kicsit átdolgozom, bővítem, stb., és ezt elküldjük. Ezt nagyon hasznos akár hónapok múlva is átnézni. A szabadság az egészben az, hogy azzal foglalkozhatok, amit imádok, amit jól csinálok. Az ügyfelek elfogadják a folyamatot, az előre fizetést, a kérdőívet is nagyon őszintén kitöltik, és maximálisan partnerek a találkozó alatt is. Így lehet igazán hatékonyan segíteni, így építünk brutál erős kisvállalkozói márkákat is, és bizony néha piacvezető márkákat is. Szabadság az is, hogy pár éve eldöntöttem: ez a legfontosabb számomra, ezt akarom csinálni.
- Nemet mondás. A nemet mondás szabadsága arról szól, hogy nem tudnak belerángatni olyan dologba, amit később megbánsz. Ugye, ismerős? Ezt a telefonnál már érintettem. Nem véletlenül van az “elhamarkodottan döntött” kifejezésünk. De mire mondj nemet? Arra, ami nem passzol a márkádhoz. Ahhoz, hogy igent tudj mondani néhány dologra, sok dologra nemet kell először. Nem tudsz támogatni mindenkit, aki rászorul. Nem tudsz naponta 30 órát dolgozni. Nem tudsz egyszerre két helyen lenni. Bár mennyire jó is volna. Mondhatsz nemet egy megkeresésre, ha nem passzol a márkádhoz. Legutóbb egyik régi barátom ajánlott bennünket webdesign témában, a leendő ügyfél meg is keresett, én pedig nemet mondtam. Nem azért mert nem csinálunk ügyfeleknek design-t a honlapjukhoz (saját módszerrel), hanem mert nem így indul a folyamat. Egy új ügyfélnél a közös munka egy tanácsadással indul, minden esetben. Amúgy is át kéne beszélni az egész vállalkozását, terveit, céljait, a miérteket, a honlap célját, hogy illeszkedik a márkához, a termékpiramisba, stb., nem? Akkor már miért ne foglalkozzunk az egész márkával, igaz? Erre pedig a márkatanácsadás van kitalálva és elképesztő jól működik. Nem kezdünk “rajzolgatni” meg “tervezgetni” mindenféle design-t csak úgy, alapos háttérinfók nélkül.
- Előre fizetés. Ez is egyfajta szabadság számomra. Nálunk előre kell fizetni, és ez megszünteti a kintlévőségeket is. Nem kell futni a pénzünk után. Az ügyfelek pedig elfogadják, sőt, biztosak lehetnek benne, hogy odatesszük magunkat, hiszen már fizettek érte.
- Hétköznapi “nyaralás”. Az idő szabadsága: megtehetem, hogy hétköznap délután kettőkor megyek moziba Virággal, aztán shoppingolni, előtte pedig egy közös ebéd. Viszont lehet, hogy éjfélkor fogok cikket írni, vagy szombaton délután, mint ahogy most is. Nálunk a szerda évek óta szabadnap (#szabadszerda), Virág nem vállal fotózást (ahogy fentebb olvastad is). Megtehetjük, hogy szerdán lelépünk a Balaton-felvidékre kirándulni, jót eszünk a Kővirágban, megnézzük a kilátást, a naplementét a kedvenc badacsonyi dombunkról. Cserébe vasárnap is dolgozom, ha akarok. De a szabadsághoz nálam az is hozzátartozik, hogy nem mindig tartom be a #szabadszerdát: van, amikor dolgozom aznap is. Ez van, ha szabadság, akkor szabadság. El is lehet túlozni 🙂
- Saját módszerem szerint dolgozom. Mit jelent ez? Mármint a telefon kiiktatása mellett. A tanácsadásnál már említettem, megvan a folyamata. És ragaszkodom hozzá, hogy egy új ügyfélnél ez az első lépés. Hiába szeretne “csak” arculatot, vagy “csak leülni kávézni egyet”, nem, ez a tanácsadási folyamat garantálja azt, hogy tényleg hatékonyan tudok segíteni neki. Én osztom be az időm, és én úgy döntöttem, minél többet szeretnék személyesen, személyre szabottan segíteni a vállalkozóknak. Ez pedig nem az ismerkedős “csak üljünk le” verzióval működik, hanem a kidolgozott tanácsadás folyamattal. Ügyfélként el kell fogadni, hogy a szolgáltató, a szakember tudja a legjobban azt, hogyan tud neked segíteni. Nem mondod meg a műtőorvosnak, mit hogy csináljon. Szolgáltatóként pedig el kell fogadnod, hogy Te vagy a szakember, és nem úgy kell táncolnod, ahogy az ügyfél fütyül, hanem a legjobb tudásod és tapasztalatod szerint segíteni neki, kiszolgálni. Tudnod kell, hogy mire van szüksége. Ezért én csak olyan ügyfeleket vállalok el, akik ezt elfogadják.
- Nem adok árajánlatot, nem versenyzem. Kicsit a fentihez is, a munkamódszerhez is kapcsolódik, hogy nem adok árajánlatot. Kell egy arculat? Oké, gyere el tanácsadásra, átbeszéljük az egész márkádat, a márka stratégiát, az 5 alappillért, és ezután adok egy megvalósítási javaslatot az arculatra. Nem 3 csomagot, hanem egyetlen, a legjobb tudásom szerinti megoldást. Nem kell válogatnod, csak azt eldöntened, szeretnél-e együtt dolgozni velünk, vagy sem. Ha nem, a tanácsadás akkor is hasznos volt számodra, mert erre törekszem, minden más csak “ajándék”.
Oké, de akkor a vállalkozás rólam kell, hogy szóljon?
Ez azért túlzás, de mégis fontos. Az évek alatt sok vállalkozót láttam, aki nem figyelt erre, és aztán ramatyul kezdte érezni magát a vállalkozásában. Aztán vagy változtatott drasztikusan, vagy csőd, vagy kiégés lett a vége. Járt nálam olyan vállalkozó, aki a saját házát is eladta azért, hogy működtetni tudja a veszteséges vállalkozását, ahelyett, hogy néhány embernek felmondott volna. Túlságosan empatikus volt, és saját maga elé helyezte a munkatársai érdekeit. Ezt pedig már a repülőn is tanítják, ha gond van, először a saját oxigénmaszkodat vedd fel, és csak utána add rá a gyermekeidre.
Igen, a vállalkozásodban elsősorban Neked kell jól érezned magad. Ha ez megvan, akkor tudsz igazán odafigyelni a munkatársakra, az ügyfelekre, vevőkre, a partnerekre. Pénzügyesek azt mondják, először magadat fizesd ki, aztán a többieket. Ha már vállalkozó vagy egy ideje, tudod hogy ez mennyire nehéz. Mert mindig a saját fizetésünket “áldozzuk fel” a vállalkozásunkért először.
Oké, és a munkatársak?
De térjünk vissza a szabadság témájához. Ha megadod magadnak a saját szabadságod, akkor tudod a munkatásaidnak is. Én otthon (trendi nevén “hómofiszban”) dolgoztam 16 éves korom óta, közel 20 éve, illetve sűrűn járok kávézókba, éttermekbe, vagy ügyfelekhez. Mindig volt iroda rész, szoba, de mindig egyben a lakással. Olyan is volt, amikor egy 90 m2-es lakást béreltünk, és itt csak egy hálószoba volt a privát rész, a többi mind iroda, műterem, és ott is laktunk. Aztán 2016-ban, életemben először szétválasztottam az irodát és a lakást, helyileg is. Bérlünk egy kis irodát a Bikás parknál, ez lett az első igazi, külön irodánk. Miért mondom ezt el? Mert folyamatosan próbálgattam, hogyan tudok hatékonyabban dolgozni. Otthon? Irodában? Kávézóban? Jelentem, az iroda nem vált be nekem. Túl kötött, túl magányos (többiek “hómofiszban” dolgoznak), túl steril. Tavaly aztán úgy döntöttem, veszek egy új laptopot, igazi munkagépet, és végre szabad leszek. Rájöttem, hogy nekem fontos ez a fajta szabadság: bármikor, bárhol tudjak dolgozni, ne legyek helyhez kötve. Ne kelljen bemenni az irodába, ha dolgozni akarok.
És a munkatársaim is szeretik ezt a szabadságot. Otthon dolgoznak, vagy laptoppal szinte bárhol. Sosem felejtem el Dóri, a brand asszisztens munkatársam örömét, amikor néhány hónap együtt dolgozás után félve megkérdezte, elmehet-e hétköznap pár napra vidékre a szüleihez. Mentegetőzött, hogy majd visz laptopot, és tud dolgozni, rögtön mondtam, persze, nyugodtan, csak a munka legyen elvégezve. Boldog volt, mert előző munkahelyére be kellett járni, és ilyenhez külön szabadságot kellett volna kivenni, egyeztetni, stb. Szabadság, nálunk eleve adott, mert én is megadom magamnak. Olyan munkatársaim vannak, akik szeretik ezt a szabadságot, tehát passzolnak hozzám és a csapatba is.
Kriszta is otthon dolgozik, neki évekkel ezelőtt ez volt a vágya, mikor elkezdtünk együtt dolgozni. Otthon, és beoszthassa az idejét: ha úgy van kedve, korán reggel, vagy késő éjjel is dolgozik. Imád bringázni, és nyáron jó időben gyakran napközben elmegy egy körre a zalai dombokon tekerni. És ez teljesen rendben van, nem aggódom én sem, mert tudom, hogy előtte vagy utána meg fogja csinálni a munkát is, amit kell.
A fentiek mellett ugye a vállalkozói szabadság része, hogy megválogathatjuk az ügyfeleinket. Erről sokat írtam fentebb, a munkamódszerem “automatikusan” hozza a jó ügyfeleket. A márkaépítés felépíti a bizalmat, a szakmai hitelességet, a személyesség a rokonszenvet. És így mindenki boldog. Hát erről szól az egész.
Még egy “apróság”
Van még egy izgalmas része a vállalkozói szabadságnak. Ez pedig – meg fogsz lepődni, készülj… 3… 2…. 1… – a márkaépítés. 🙂 Pontosabban, a SAJÁT márkád építése. Ez egyben izgalmas, és egyben óriási szabadság is. Felépíteni valamit, ami a sajátod, a Te szemléleted és ötleteid, elveid alapján születik meg és fejlődik tovább, a munkatársaid és az ügyfeleid, partnereid segítségével. És a közösséged segítségével. Erre Kaszás Péter esete döbbentett rá. Akik voltak a februári Clubtalálkozón, hallhatták a sztoriját részletesen, ketten meséltük el, tanulságos és szórakoztató is volt. Péter 13 évig volt társtulajdonos a cégében, és gőzerővel építették a márkát. Csakhogy egy idő után rájöttek a tulajdonosok, hogy más utat képzelnek el. A cég sikeres volt, hozták a terveket, ügyfelek is elégedettek voltak, kívülről minden jónak tűnt. Péter meghozta a döntést, hogy kiszáll és saját céget és márkát alapít. Talán nem túlzok, hogy üzletileg ez volt élete legjobb döntése. Mióta SAJÁT márkája van, mint egy rakéta lőtt ki, néhány hónap alatt egy olyan erős márkát épített fel, amely a korábbi cégével is versenyképes, sőt. És büszke vagyok rá, hogy ezen az úton a kezdetektől segíthetek neki. Engem is motivált az a brutális lelkesedés, amivel ebbe Péter belevágott. Ja, és ha hiszed, ha nem, az évek óta tartó térdfájása (melyet egyetlen orvos sem tudott gyógyítani) is elkezdett javulni. A saját márka építésének “mellékhatása”. 🙂 Ja, és ez a márka a TeamGuide, nézz utána 😉 Hamarosan írok róla is egy részletes esettanulmányt. Apropó, Eszterről és a Szénáskertről olvastál már? ITT találod.
Ha szeretnéd Te is megélni a vállalkozói szabadságot, erős SAJÁT márkát
felépíteni, akkor olvasd el a Brand a lelke mindennek című könyvet. Rengeteg
élő és gyakorlati valós KKV példákkal arra, hogy valóban lehet neked is
márkád, nem csak a multiknak. Szóval hajrá! 🙂
