Ez lesz a közösségépítés éve – jelentette ki 2018 januárjában Mészáros Robi, a BrandBirds alapítója. Nem beszélt a levegőbe, hanem meg is mutatta, hogyan kell ezt jól megvalósítani. Az egy évvel ezelőtti pár száz fős, laza csoportjából mára egy egységes arculatú, összetartó közösséget épített, ahol a tagok büszkén vállalják odatartozásukat. De hogy milyen erő rejlik ebben, kicsit még magát Robit is meglepte.

A BrandBirds Club tagjai és a többiek – ebbe a két csoportba tartoztak idén a VI. Magyar Marketingfesztivál látogatói. A varázslat az volt ebben, hogy bár az előbbiek csak bő hatvanan voltak, mégis határozottan érzékelhető volt a jelenlétük az 1500 fős rendezvényen.

Robi ugyanis Clubtalálkozót hirdetett meg az eseményre azzal a céllal, hogy erősítse a közösséget, és hogy együtt megmutassák, mennyire #brandes és összetartó a BrandBirds Club. Ahogy Robi fogalmazott: 

Itt senki nincs egyedül, akár kezdő vállalkozó, akár haladó, mert egy jó közösség a legnagyobb segítség minden vállalkozónak

De itt álljunk is meg egy pillanatra.

Ha esetleg Robi tavaly januári, trendeket előrejelző előadását nem is láttad, (itt elérhető), de arra biztos emlékszel te is, hogy 2018 sokaknak a Facebook Zéró miatti pánikkal indult, és hogy hirtelen emiatt is felértékelődtek a Facebook-csoportok. Akinek már volt közössége, a biztonság kedvéért átterelte őket egy csoportba, akinek meg nem, az izomból megpróbált létrehozni egyet. Pedig jól működő közösséget építeni egyáltalán nem csak az eredményesebb Facebook-jelenlét miatt hasznos.

15 ok, amiért mindenképp megéri #brandes közösséget építenünk

  1. Erőlködés nélkül építhetünk általa bizalmat, erősítheti a szakértő státuszunkat.
  2. Könnyebb közvetlen(ebb) kapcsolatot teremtenünk a követőinkkel.
  3. Erősíthetjük általa a márkánk hitelességét.
  4. A közösség révén könnyebben találhatunk megfelelő partnereket, szakembereket, hiszen a klub egyfajta szűrő is.
  5. A tagok folyamatos muníciót adnak a tartalommarketingünkhöz.
  6. Könnyebben tehetünk szert visszajelzésekre, ajánlásokra.
  7. Folyamatosan követhetjük, mi jelent problémát az ügyfeleinknek, illetve a célcsoportunknak.
  8. A legnehezebb pillanatokban is tudunk a közösségből erőt meríteni.
  9. Lehetőséget ad gyors szondázásokra, ha például valamilyen döntés előtt állunk.
  10. Mindenféle külön kampány vagy hirdetés nélkül is folyamatosan lesznek vevőink, ügyfeleink.
  11. Kampányban is könnyebb értékesítenünk, különösen, ha a közösség valamilyen előnyhöz juthat a kívülállókkal szemben.
  12. Csökkennek az ügyfélszolgálati problémáink, költségeink.
  13. Könnyű találni elkötelezett tagokat, akikhez mi magunk is bizalommal, kéréssel fordulhatunk.
  14. A közösség tagjai elkötelezettebbek a márkánk iránt és nyitottabbak annak újdonságaira.
  15. Új termék bevezetésénél csökkenthető a közösség révén a kockázat.

Mivel Robi igazi csapatépítő alkat, már jóval ezelőtt volt saját csoportja. A közösség tagjaival sokkal jobban tud ugyanis beszélgetni, mint „idegenekkel”. Ennek ellenére a meglévő csoportját csak két éve építi aktívan, igazán #brandesen pedig a könyve megjelenése után (2017. május) kezdett el vele foglalkozni. 2018 elején tűzte ki célul, hogy év végére megduplázza a csoportlétszámot, hogy az elérje az 1000 főt – mindezt úgy, hogy az aktivitás megmaradjon. Ezt a célt sikerült jócskán túlteljesíteni: most épp 1640 tagja van a Clubnak. Szerencsére hiába nőtt meg jelentősen a létszám, még aktívabb, még összetartóbb lett a közösség.

Ez a Club nagyon tetszik. Még egy olyan csoporthoz sem volt szerencsém a Facebookon, ami ennyire jól működött volna. Sokszor csak a marakodást látni. Itt viszont egy egységes közösség van, ami nagyon szimpatikus.

Pollák László

PollakPhoto

– Ma már nincs elvárásom a taglétszámra vonatkozóan – mondja Robi –, viszont az aktivitást, az együttműködéseket folyamatosan szeretném növelni. Ahogy a biztonságot is: itt bárki kérdezhet „hülyét”, bárki bemutatkozhat és senki nem lesz egyedül. Segítséget fog kapni, ha kér.

Együtt, veled, érted, melletted

Ez az összetartás volt az, ami abszolút érezhető volt a fesztiválon is. Persze Robi és csapata mindent el is követett annak érdekében, hogy a klubtagok ezt élőben is megtapasztalják, illetve hogy a kívülállóknak is lehessen ezt aktívan demonstrálni.

Ehhez először is egy öblös, hívogató, marasztaló, azaz befogadó standot építettek. Minden tagot meghívtak egy isteni kávéra, amit idén is Losonczy Marcell (Maran Coffee) hozott. Ebben a mini kávézóban nem az eladás volt a cél, hanem a beszélgetés, az ismerkedés.

– Itt igazi #brandes közösség volt, sokukat már látásból ismertem, nagyon jókat tudtunk beszélgetni – erősítette meg ezt Marci is. – A club miatt olyan volt a stand, mintha nem is egy idegen helyen lettünk volna. Otthonosan éreztem magam.

Losonczy Marcell

Maran

A magyar barista bajnok, Török Ádám által készített fenomenális kávé sokakat vonzott a BrandBirdshöz, és a csapatszellem olyan erős volt, hogy még azok is kávéztak, akik amúgy nem is szoktak.

– A kávé nálam most rendesen beütött, mert amúgy sosem iszom, de itt egyszerűen nem hagyhattam ki az élményt. Normál körülmények között nem bírom a koffeint, de Ádám olyan kávét készített külön nekem, hogy meg is tudjam inni – áradozott Csilla, hozzátéve, hogy „mint klubtag királyul érezte magát” a fesztiválon.

Himer Csilla

Zsebedre megyek

A külön nekünk főzött kávét sokat dicsérte többek között Korfanti Gábor is, aki szintén igen jól érezte magát a rendezvényen:

Sokan voltunk mindig a standnál, remek volt a hangulat. Örülök, mert sok új embert ismertem meg.

Korfanti Gábor

Zöldhulladék elszállítás

Kiss-Márton Adrienn is bevallotta, hogy egyáltalán nem számított arra, hogy a BrandBirds standjánál egy igazi kis kávézói hangulat fogadja majd.

Lényegében nem is standként funkcionált a forgatagban, hanem hűen tükrözte a klubhangulatot, amit nagyon szimpatikusnak találtam.

Kiss-Márton Adrienn

Irodamanager

BrandBirds stáb tagjai mindent megtettek, hogy hozzájáruljanak a „Club-feelinghez”. Berkes-Bognár Nikolett rommá posztolta magát, egész nap tolta a storykat az Instára – szerencsére volt is miről:

– Már reggeltől nyüzsi, pörgés volt, sok ismerős és új arc fordult meg nálunk. Eszméletlen, milyen jó hangulat volt a standunkon. Valami hasonlóra számítottam, de túlszárnyalta minden képzeletemet. Jó érzés ehhez a közösséghez tartozni és az online ismerősöket végre offline is megismerni. Szerintem nagyon menő volt, hogy volt saját kitűzőnk, kávénk és nálunk voltak a legbrandesebb vállalkozók, büszke voltam egész nap, hogy én is a részese lehetek ennek.

Berkes-Bognár Nikolett

Socialight

Szabó Áron is a BrandBirds stáb tagjaként nyomta végig a napot, de ez egyáltalán nem viselte meg, sőt. Rengeteg emberrel tudott beszélgetni, régi ismerősökkel találkozott, és nagyon sok új kapcsolatra is szert tett. Izgalmas feladat volt neki a Brandbirds standján dolgozni, hiszen így Robinak is tudott segíteni, de a saját márkáját is tudta képviselni.

– Először voltam ezen a fesztiválon, és nagyon jól éreztem magam. Nem tudnám megmondani, mi az oka, egyszerűen csak végig fel voltam dobódva – lelkendezett még zárás előtt is.

Szabó Áron

Clickers

Ez a lelkesedés valószínűleg ragályos volt, mert többen is arról számoltak be, milyen remeknek találták a légkört a standon.

– Hihetetlen hangulat volt a BB standon egész nap, jó ehhez a közösséghez tartozni. Robi nagyon jól összetart bennünket – írta például másnap Szilvi.

Mitter Szilvia

Útipoggyász

Nagyon szuper volt a stand és tök menő volt érezni, hogy egy ekkora eseményen tartozunk valahova – mondta Detti, aki akárhányszor került egyet, mindig a BrandBirds standnál lyukadt ki.

Magyari Bernadett

My Bullddog Shop

Ugyanígy volt ezzel Fodor Nóra is, aki folyton visszatért a BrandBirds standjához, és ott töltötte a legtöbb időt.

Olyan volt ez – magyarázta –, mint amikor a fiókák kirepülnek, de aztán mindig visszatérnek. A Club standja volt a mi fészkünk.

Fodor Nóra

Nora's Hungary

Nagy Tímea Birge is arról számolt be, hogy ugyan most egyedül érkezett a rendezvényre, de a Club miatt mégsem volt magányos:

Tudtam, hogy van egy bázis, ahol előbb-utóbb ismerősökbe fogok botlani. Ha társaságra vágytam, odamentem, és sosem ért csalódás.

Nagy Tímea Birge

Webszövegek

Schettrer Helga is azt írta másnap, hogy a fesztiválon sikerült kedves emberekkel megismerkednie, amihez a Brandbirds csapata is nagymértékben hozzájárult:

Robi standja volt az, ahol mindig volt valaki, akihez lehetett szólni, így nem éreztem magam feszélyezve.

Schettrer Helga

CreaMomBag

A #brandes banda

Robiék azonban nem álltak meg a standnál, azon túl is biztosították a Clubhoz tartozás élményét. A könnyebb azonosítás érdekében mindenki kapott egy Club-jelvényt, így az egymást nem ismerő tagok is rögtön tudták, hogy aki szembejön a „mi kutyánk kölyke” vagy sem. A bónusz pedig a nagyteremben foglalt BrandBirds-szekció volt – így senkinek nem kellett elanyátlanodva ülnie a teremben.

A jelvény egyértelműen nagy segítség volt azoknak, akik még soha nem jutottak el klubeseményekre, és személyesen senkit sem ismertek. Így volt ezzel Molnár Zsolt is, aki a messzi Szentesről érkezett a fesztiválra.

Az elején még kívülállónak éreztem magam – mesélte. – De a jelvényekről jó volt felismerni mindig, ha klubtag jött szembe. Így elég hamar be tudtam én is illeszkedni, és más alapokról indulva tudtam párbeszédet kezdeményezni. A BrandBirdös közösség tagjaként jelen lenni egy ilyen rendezvényen szerintem hatalmas előny volt.

Molnár Zsolt

Az esküvői házigazda

Nagyon tetszik, amit itt Robi megvalósított – osztotta meg tapasztalatait Sarca Razvan Ciprian is. – A club tagjainak járó extra kis figyelmességek – például a nekik foglalt helyek vagy az ingyen kávézási lehetőség – nagyon jó eszközök a közösségépítésre. Mindez nem csak itt, hanem a fesztiválon kívül is működik. Ezt én nagyon bírom.

Sarca Razvan Ciprian

MarketingMaker

A hétpróbás fesztiválozók különösen értékelték ezeket a gesztusokat. László Gyöngyi számolt be arról, hogy már sok ilyen rendezvényen volt, és néha bizony eléggé egyedül tudja magát érezni az ember a tömegben. De itt ez másképp volt:

Nagyon erős volt a közösségépítés, az ismerkedési lehetőség a standnál – maga az egész BrandBirds-stand fantasztikus volt. Szuper volt, hogy a klubtagoknak volt „bérelt” helye, és így – bár nem ismertem senkit személyesen, mégis – ismerősök között ülhettem.

László Gyöngyi

Clematis Szappan Szalon

Kiss-Márton Adrienn pedig eredetileg VIP jegyet vett, hogy jó helyen tudjon ülni az előadásokon, de amikor meglátta, hogy a VIP sorok mögött közvetlenül BrandBirds székek voltak, akkor átült, mert a BrandBirdshöz tartozás életérzése több volt a VIP-nél.

A win-win csoport

Ezen a rendezvényen Robi azonban nem csak azt prezentálta, milyen jó kis csoportja van, hanem azt is, hogy a jó hangulaton és kedves ismeretségeken túl mi mindent lehet kihozni egy ilyen összetartó közösségből. Ahogy máskor is, Robi mostani előadásában is büszkén mutatta be, mit értek el az ügyfelei, akik egytől egyig mind a Club tagjai. Ő arra is nagyon büszke, hogy folyton zajlik az élet a csoporttagok között, egymást érik az együttműködések a legkülönbözőbb területeken.

N. Csikós MaryAnn például sosem nem rejti véka alá, hogy nagyon sokat köszönhet a Clubnak:

A többiek folyamatosan bátorítanak, hogy átlépjem a határaimat, leküzdjem a félelmeimet. Ők vettek rá, hogy feltegyek magamról képet a honlapomra, vagy hogy készítsek egy videót. Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy a fesztiválon egy 15 másodperces bemutatkozó felvételt is meg mertem csinálni. Hatalmas meglepetés volt az is, hogy Robi az előadásában kiemelte az egyik posztomat. Ez különösen jólesett.

MaryAnn Csikós

MaryAnn Design

Lay Boglárka, akinek szintén többekkel vannak működő, közös projektjei, elégedetten mesélte, hogy akadt, akivel most találkozott először, annak ellenére, hogy a Facebookon már sokszor beszéltek egymással. Őt a közös képek is feldobták.

Kicsit olyan volt ez, mint egy osztálytalálkozó, ahol időről időre összefutunk, hogy meg tudjuk osztani egymással, kivel mi történt, ki hol tart, kinek mire van most szüksége. A Club miatt ez a közösségi élmény most jóval erősebb volt, mint más hasonló eseményeken.

Lay Boglárka

BogBag

Pontosan ez az, amiről a Club szól: az együttműködés és a brandépítés – összegezte bölcsen László Gyöngyi. – Az egész Brandbirds-standon megmutatkozott a klubtagok #brandes munkája. Hiszen klubtag készítette a standot, egy másik Robi ruháját, egy harmadik szállította a kávét, egy negyedik a gyümölcsöt, és így tovább. Ők mind Robinak köszönhetően tartanak ott a márkájukkal, ahol most vannak, és Robi büszkén mutatja meg az ebben rejlő erőt.

Robit nem titkolt örömmel töltötte el, hogy csodájára jártak a BrandBirds standnak, ahol sokan „otthonra” találtak, és azonnal csatlakoztak a Clubhoz.

Nagyon boldog vagyok ettől. A fesztivál főszervezője is elismerését fejezte ki a közösségünk iránt, ez külön öröm. Neki hálás is vagyok a lehetőségért, hogy a klubtagoknak foglalt helye lehetett a nagyteremben. Egyébként én még mindig a fesztivál hatása alatt vagyok. Fantasztikus volt a Club. Nem találok rá szavakat. Ez volt az álmom… és még csak az elején vagyunk

15 csoportkommunikációs trükk, amit elleshetsz Robitól

  1. Megszólítja és bátorítja a passzívakat és a halk szavúakat is. („Nincs hülye kérdés – és nincs rossz válasz.”)
  2. Élvezi a vitát, és bele is áll. Nem akar mindenkinek megfelelni, de ő is elfogadja az ellenvéleményt.
  3. A csoportban a fő fókusz a problémamegoldás, a segítségnyújtás – ebben maga is példát mutat, de rendszeresen buzdítja is erre a tagokat.
  4. Határozottan lép fel a bántó személyeskedéssel, a hitelrontással és a direkt reklámokkal szemben, és nem ad teret a trollkodásnak sem.
  5. Bár néha megjelenít ajánlatokat is, abszolút nem sales fórumként használja a csoportot.
  6. Rendszeresen kínál lehetőséget offline fórumokon való ismerkedésre is.
  7. Kerüli a „párhuzamos valóságokat” a csoportban, visszakérdezéseivel mindig transzparens kommunikációra késztet.
  8. Nem állítja magát középpontba, de érezhetően aktív a csoportban, követi az eseményeket azt az érzést keltve, hogy folyamatosan jelen van és minden egyes tagra odafigyel.
  9. Előnyöket biztosít a Club tagjainak.
  10. Teret és lehetőséget ad a tagok személyes bemutatkozására.
  11. Nem tanítóként vagy példaképként vesz részt a diskurzusban, hanem partnerként, akihez könnyű kapcsolódni. Emberi és elérhető, nem fél a gyengeségeit megmutatni és kérdezni – és erre bátorítja a tagokat is.
  12. Bízik a csoportban, nem él az előzetes posztszűrés lehetőségével, hagyja a tagokat szabadon beszélgetni.
  13. Úgy tesz fel általános kérdéseket, hogy mindenki személyesnek érzi azokat – így könnyebben generál párbeszédet.
  14. Mivel nem csak szakértői/szakmai jellegű kommunikációt folytat a csoportban, ezért a tagok sem tudásbázisként tekintenek a Clubra, hanem inkább a hasonlóan gondolkodó vállalkozók közösségére.
  15. Rendszeresen kiemeli/megmutatja a tagok brandépítés terén elért sikereit.

A cikk szerzője

A cikk szerzője

Szél Felícia

Az elmúlt bő 20 évben kommunikációs területen dolgozott, egészen változatos munkakörökben, amelyeknél a közös pont mindig a szövegírás volt. Brandépítő szövegíróként különösen abban tud segíteni, hogyan alakítsa a vállalkozó a világban a róla alkotott képet – például a célközönség megfelelő meghatározásával, az ahhoz illesztett stratégiával vagy az önazonos kommunikációval.

Felícia honlapja: Felícia megírja

Ha még nem vagy tag a #brandes közösségben...

…akkor gyorsan csatlakozz ezen a linken: https://www.facebook.com/groups/BrandirdsClub/

A Club ingyenes, és 1600+ #brandes vállalkozó vár, hogy megismerhessen!

Ne felejts a 3 beugró kérdésre válaszolni, csak így engedünk be! Belépés után olvasd el a szabályzatot, és mutatkozz be a kiemelt posztnál! Szeretettel várunk! 🙂

 

Ha Robitól személyre szabott segítséget szeretnél...

…akkor ismerd meg a BrandBirds Brandship különleges közösséget: https://brandbirds.hu/brandship/

A Brandship zártkörű előfizetői közösségben minden tag személyre szabott segítséget kap a márkája építésében.

Havi találkozók, négyszemközti videós konzultációk Robival, és egy pörgős Facebook-csoport, exkluzív tartalmakkal. Ez nem való mindenkinek, csak aki igazán komolyan gondolja a márkáját!